Nézzétel el nekem, de a tények szárazak. Ami a személyes tapasztalatom, vagy véleményem, az már talán nem annyira.

Budapesttől délre a Csepel sziget aljáig a Duna keleti ágát nevezik Ráckevei (Soroksári)- Dunának (RSD).
A folyóval ellentétben ez a szakasz teljesen szabályozott, mivel Csepelen a Kvassay-, délen pedig a tassi-zsilip segítségével a Duna vízállásától függetlenül a vízügyi szakemberek egész évben közel azonos vízszintet biztosítanak. Amikor megnyitják valamelyik zsilipet a víz lassan csordogál a mederben. Természetesen nem így volt ez a régmúlt időkben. Az árvizek veszélyeztették szinte minden évben az ide telepedett embereket.

Részlet Mészáros László szakdolgozatából:
"A Ráckevei (Soroksári)- Duna mai arculatát az 1910-1926 évek között végrehajtott folyócsatornázás következtében nyerte el. 1730 és 1830 között a mai Budapest alacsonyabban fekvő részeit 12 nagy árvíz pusztította. Az akkori szakemberek, elsősorban Lechner József, Paleocapa Péter részéről korszerű tervek készültek az érintett Duna- szakasz rendezésére.
A kedvezőtlen állapotok javítására a magyar törvényhozás 1904-ben elrendelte az ág teljes rendezését, csatornázását. Az 1910-ben megkezdett munkálatok keretében az ág felső torkolatánál a Duna 1642 folyamkilométer szelvényében hajózsilip (1910–1914), vízbeeresztő zsilip (1924-1926) épült. Az alsó torkolatnál, Tasnál 1926-1928 között épült meg a hajózsilip, a vízleeresztő zsilip és az erőmű.
Az 1956-os jeges árvíz alkalmával a Tassi erőmű melletti árvízvédelmi célú parapetfal tönkrement, így az átzúduló víz tönkretette az erőművet és a tápzsilipet. A megrongálódott Tassi-vízerőműre valamint tápzsilipre műszaki és gazdaságossági számításokat végeztek, s ezek alapján az elbontás mellett döntöttek. Az R(S)D-ből történő vízlevezetésre a Tassi-hajózsilipet alakították át, először fix küszöbű, majd később billenőtáblás megoldásúvá.
1954-1960 között elkészült a Kvassay-vízerőmű 1961 óta üzemel. Az 1960-as évek elejétől – elsősorban fővárosi igények kielégítésére – megkezdődött az R(S)D vízparti sávjainak, szigeteinek felparcellázása és értékesítése.
1979-1985 között az R(S)D felső 10 km-es szakaszán mederszabályozást hajtottak végre, melynek keretében a meder vízszállító képességét 50 m3 /s-ra növelték. A szabályozás során partvédőművek is épültek és sor került a Kvassay műtárgycsoport rekonstrukciójára, a hajózsilip gépészeti felülvizsgálatára.
1991-ben Budapest Főváros Önkormányzata kezdeményezte az R(S)D Ökorégió létrehozását. A kezdeményezés érdemi eredményeket, változásokat nem hozott. A problémák megoldásának szükségességét felismerve, a Kormány határozatot hozott az R(S)D rendszer vízgazdálkodásának fejlesztésére.
1997-ben az EU támogatásával készült el — a PHARE program keretében — a Duna-ág vízminőség-javító projektje."

Kiskunlacháza a Dunától néhány kilométerre fekszik, de egy része, a Lacházi-Dunapart közvetlenül a víz mellett helyezkedik el. Ma ez a terület üdülőövezet, gyakorlatilag lakóházra már nem adnak ki építési engedélyt. Az üdülősorral szemben helyezkedik el a Vesszözátony-sziget, (avagy Vesszős-sziget) attól déli irányban a nagyobb Angyali-sziget. E kettő közötti É-Ény és D-DK irányú vékony vízfelületet nevezik itt lagúnának. A Vesszős-szigetet váltakozó szélességű nádas takarja a lagúnában, és az északi oldalán is. Ez a nádszegély nyújt otthont számos vízimadárnak, valamint a sziget fáinak egyike az évek óta ott költő barna rétihéja párnak. Napos időben találkozhatunk mocsári teknősökkel, számtalan békával, vízisiklóval, szitakötőkkel, és a vízen szaladgáló molnárkákkal is. Télen sem néptelen a vidék, hiszen amíg a víz teljesen be nem fagy a szárcsák, a hattyúk és a récék nem tágítanak. Amikor már zord a tél a közeli erdőből tömegesen érkeznek énekesmadarak az etetőkhöz egy jó kis falatozás reményében. Akik télen is itt laknak nem feledkeznek meg tollas barátaikról. Kora tavasztól a madarak kora hajnaltól késő estig trilláznak, csodálatos kórusműveket adnak elő.
Amint véget ér a horgászati tilalom a szigeteken és a parton is megindul az élet. Csónakok jönnek, mennek. A horgászok hajnaltól késő éjszakáig ülnek stégjeiken, vagy a lecövekelt csónakokban, és lesík a kapásjelzőket.
Sajnos egyre gyakrabban előfordul, hogy vízisí, vagy télen kvad gyakorlóterepnek nézik néhányan ezt a békés vizet, bömböl a zene, tűzijátékkal ünnepelnek esténként.
Szerencsénkre az itt fészkelő madarak még elég jól tűrik mindezt.
A parton kis kikötő áll, annak emlékére, hogy régebben rendszeres hajóforgalom is volt erre. Időnként egy-egy kisebb kirándulóhajót azért még lehet látni. A Dunán déli irányba haladva hamar elérhető a másik oldalon fekvő Ráckeve.

A következőkben néhány emléket elevenítek fel, elbeszélések alapján:
A második világháború előtt a Vesszős szigeten egyetlen ember lakott egy földbe ásott kunyhóban. A háború után elköltözött, csak a tehenei maradtak ott. Az Angyali szigeten tíz, míg a parton az erdő mentén 17 család élt.
A parton és a szigetek körül sűrű, széles gyékényes, nádas, hínáros terület volt. A révnél például csak 30-40 m széles volt a Duna. A szabályozás során a régebben a partig érő Vesszős szigetet elvágták a révnél, az ártéri terület akácfáit kivágták bányafának. (A tuskók azóta kiáztak a mederből a csónakosok a beléjük szúrt jelzőkből tudják, hogy hova nem tanácsos menni.)
Az ötvenes években kezdték a szigeteket felparcellázni, épültek a kisebb nagyobb nyaralók. A Vesszős-sziget belügyesek szigete lett. Az ott fészkelő fácánokat és récéket az emberek kiszorították. Eltűnt a sekély vizekből a sulyom is, mivel a szúrós növényt el kellett takarítani a stégek környékéről. A hatvanas években út épült, bevezették a villanyt is, a beépítés felgyorsult.
1956 februárjában jeges ár vonult le a nagy Dunán. A tassi zsilipházat megemelte és félrerakta - ma is látható a ferde háznak átkeresztelt építmény. Később új zsilipet és zsilipházat építettek új helyen. A visszafolyó jeges víz elárasztotta a partot, egészen Lacházáig, ahol az utakat homokzsákokkal védték. (Ezen a vidéken azóta nem volt árvíz.)

A Vesszős-sziget mentén sokszor vittek körbe csónakkal. Fokozatosan megtanultam látni mindazt, ami az orrom előtt volt. Ahogy múltak az évek, úgy szaporodtak a felvételek. Rá kellett jönnöm, hogy bár az  alaptéma mindig ugyanaz, a természet gondoskodik a változatosságról, mindig kínál valami újdonságot, hogy fényképezzem le. Erősen remélem, hogy ez még nagyon sokáig így is marad. Szeretném, ha az emberek nem zavarnák el az itt élő állatokat, ha a csendet és nyugalmat kedvelők paradicsomává válna a környék.