Bár nem védett madár, csiripelése sem nevezhető csodálatos madárdalnak, a napraforgó és a kalászos növények megdézsmálása miatt akár károsnak is nevezhető, mégis megérdemel némi figyelmet ez a gyakori kis madár.

Telente a madáretetők mindennapos vendégei. Reggel valamelyikük felderíti a környéket, és ha talál valamit „szól” a társainak, hogy terítve van. Sokszor hangosan veszekednek egymással egy-egy jó falatért, de ha bármelyikük veszélyt gyanít, azonnal riadót csipog és ilyenkor varázsütésre csend lesz. Egy másodperc alatt menedékbe repülnek, vagy mozdulatlanná dermedve száraz falevélnek álcázzák magukat. Más madarak is őket figyelik, mert bár sok a vakriasztás, de egyértelműen ők a legéberebbek. Alkonyatkor még élénk csivitelés között megvitatják az alvóhelyek kérdését, majd az örökzöld cserjék biztonságában lassan megpihennek.

Tavasszal megváltozik az élet, mert a csapat párokra bomlik. Nyugodt, védett helyeket, elsősorban odvakat keresnek, ahol családot alapíthatnak. A fészekalja 5-6 tojásból áll, és két hét a kotlás időtartama. A kis verebeket felváltva etetik a szülők bogarakkal, sáskákkal, szúnyogokkal. Ebben az időszakban komolyan megtizedelik a kiskertek rovarállományát. Egy lelkes tudós megszámlálta, hogy két fiókának a szülők egyetlen nap alatt 86-szor vittek táplálékot. Amíg a felnőttek vadásznak a fiatalok csendben várakoznak. A visszatérő szülőket viszont hangos csivitelés fogadja, mintha mindnyájan azt mondanák, hogy: „Én, én, én! Én kérem a falatot!” Két hét gondoskodás után az „öregek” szusszannak egy kicsit, majd újabb ificsapat felnevelésébe kezdenek.

Ősszel még találnak magvakat, majd a nagyobb biztonságot nyújtó csapatba verődnek, így vészelik át a szűkös hideg hónapokat.

(2006. június)