Sokáig maradt a tél, de végre valóban megérkezett a tavasz. A földet is újra átjárja az éltető víz. A tavalyi avar alól előbújtak a hóvirág és a százszorszép fehér, az ibolya és a csillagvirág kék virágai, duzzadnak a fák és bokrok rügyei. Hamarosan kizöldülnek a földek is.

Télen a madáretetőre érkező verebek veszekedésén kívül mást nemigen lehetett hallani, de egy ideje már valódi madárdalra ébredhetünk. Az áttelelő és a visszaérkező dalnokok tele torokból, önfeledten köszöntik az egyre jobb időt. Némelyikük magas fa csúcsán levő vékony ágra telepedik le, mások a földön keresgélnek, vagy háztetőn egyensúlyoznak, a közös bennük a dalolás. Lehet hallani szólót, kórust, kánont, és játékos felelgetős énekeket is. A sok és sokféle madár békésen megfér egymás mellett, és bár mindegyik a saját dallamát fújja, az összhang tökéletes.

Ha tehetik, álljanak meg egy percre és hallgassák meg őket – érdemes.

(A fotón egy rozsdafarkú látható, melynek hangját séta közben hallottam meg és sokáig nézelődtem, kerestem, míg végre megpillantottam.)

(2006. április)